Sok-sok évvel ezelőtt élt egy tuareg ifjú, aki jóhírű családból származott, de őt magát kevéssé tisztelték az emberek.

Egy szép napon elment hát a kovácshoz és azt mondta neki: – Kovácsolj nekem egy szép és éles kardot, meg egy erős lándzsát, hogy azokkal sok embert ölhessek meg csatában, és így mindenki tiszteljen engem! Egyúttal gazdag jutalmat helyezett kilátásba a kovács munkájáért cserébe.

Miután elment, a kovács kiment az akácialigetbe és kiválasztott egy széles fatörzset, amiből nagy gonddal, finom munkával egy csodás fatálat késztett, olyat, amelyet ünnepségeken szoktak használni, hogy az ételt azon tálalják fel.

Amikor az ifjú eljött hozzá a fegyverekért, a kovács ezt a fatálat nyújtotta át neki. Az fiatal férfi dühbe gurult: – Hát ez meg micsoda? Én kardot és lándzsát rendeltem tőled! – kiáltotta. A kovács pedig elmagyarázta neki, hogy ahhoz, hogy az emberek tiszteletét elnyerje, sokkal jobb mód volna, ha a tálat megtöltené étellel és felszolgálná azt barátainak és rokonainak. Ha ezt tenné, mindenki csodálná és tisztelné őt.

Az ifjú bár először azt morogta, hogy ha fatálat akart volna rendelni, akkor egy fafaragót bízott volna meg a munkával, végül magához vette az edényt és sokáig gondolkozott a dolgon.

Egy idő után úgy döntött, hogy kipróbálja azt, amit a kovács javasolt neki. Az első vacsorához nyája legszebb állatait vágta le és megtöltötte a tálat minden jóval. A csodás lakoma híre pedig eljutott Timbuktu legelőkelőbb családjaihoz. Hamarosan a leghíresebb harcosok és nemes asszonyok is mind kedvet kaptak ahhoz, hogy részt vegyenek az ifjú következő lakomáján.

Néhány év múlva ez fiatal férfit meg is választották faluja vezetőjévé és nagylelkűsége és bölcsessége messze földön híressé tette. Ő pedig nem feledkezett meg arról, amit korábban ígért, évente egy tehenet küldött a kovácsnak a munkájáért és a tanácsáért.

(malii mese, Lassányi Gábor fordítása)

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.