Élt egyszer régen Nigerben egy tuareg lány, akit úgy hívtak, Tesshewa. Tesshewának volt egy bátyja, aki már házas volt, és aki mindig egy nagy réztálban mosta meg a haját. Ugyanezt a tálat használta Tesshewa is.

Egy szép napon Tesshewa bátyja hosszú útra indult, de előtte azt mondta: – Bárki is használja a réztálamat, amíg távol vagyok, ha visszajövök feleségül veszem, legyen akár a saját anyám is az!

Tesshewa azonban nem törődött testvére szavaival és továbbra bátyja rézedényét használta tisztálkodásra. Hiába figyelmeztette az anyja, hogy ebből baj lesz, ő csak a legyintett: – Ugyan, ki hallott már olyat, hogy valaki a testvérét vegye el feleségül?

Amikor bátyja visszatért az utazásból gondosan megvizsgálta a rézedényt és felkiáltott: – Valaki használta ezt! – Ki volt az? Megtalálta ugyanis húga egyik hajszálát, ami beleakadt a tál fogantyújába. A többiek végül megmondták az igazat, hogy Tesshewa volt az. Így történt, hogy még aznap megkötötték a házassági szerződést és a fiú felségül vette saját húgát.

Az esküvőt követő hajnalon Tesshewa felkelt, elhagyta a nászsátrat és addig ment, amíg egy marulafához nem ért. A fa tövében madárrá változott és elbújt a fa ágai közt. Az emberek reggel hiába keresték a lányt, nem lelték sehol és végül lemondtak arról, hogy valaha viszontlássák.

Történt egy napon, hogy Tesshewa kisöccse a marulafa tövében legeltette az állatokat. Tesshewa ekkor lejött a fáról, visszaváltozott emberré és odament öccséhez, aki megkínálta őt friss tejjel. Beszélgettek, végül a lány megigazította a fiú haját. Tesshewa végül azt mondta: – Öcsém, holnap hozz magaddal ollót és fésűt, hogy rendesen megcsinálhassam a hajadat!

Így is lett, a fiú és másnap visszatért Tesshewához, aki megcsinálta szépen annak a haját, majd azt mondta: – Testvérem, ha visszatérsz a táborba, takard el a hajad a köpenyeddel, hogy nehogy észrevegyék a többiek, hogy valaki megnyírta a hajadat!

Így is tett a fiú, de otthon a rokonok észrevették, hogy az titkolni akar valamit és meglátták a haját. Erővel faggatni kezdték, hogy vallja be, hogy eltűnt nővére volt az, de az nem árulta el a titkot. Másnap viszont követni kezdték a fiú nyomait és eljutottak a marulafához, ahol a lány rejtőzött.

Tesshewa rokonai egyenként kezdték kérlelni a lányt, hogy jöjjön le a fáról és változzon vissza emberré, sőt egy arany tálból vízzel is kínálták.

Így szólongatták: – Tesshewa, hoztunk neked vizet, kérlek, igyál!

Először az apja kérlelte, hiába. – Apám és apósom, nem kérem a vizet, idd meg azt te magad! – felelte Tesshewa.

Aztán jött anyja. – Anyám és anyósom, nem kérem a vizet, idd meg azt te magad! – jött a válasz.

Bátyja is hiába próbálkozott: – Fivérem és férjem, nem kérem a vizet, idd meg azt te magad! – válaszolta.

Öccse is kérlelte: – Tesshewa, hoztunk neked vizet, kérlek, igyál!

– Öcsém és sógorom, nem kérem a vizet, idd meg azt te magad! – mondta Tesshewa.

Végül bátyja első felesége szólította meg. – Sógornőm és asszonytársam, nem kérem a vizet, idd meg azt te magad! – hangzott a válasz a fáról.

Hiába szólították, kérlelték Tesshewa nem jött le a fáról, így végül kivágták a fát és megragadták a lányt és madár alakban magukkal vigyék.

Először a zsebébe zárta az apja a madárrá változott lányt, de az hamarosan kinőtte azt. Később átrakták bőrtömlőbe, majd egy gabonászsákba, de hiába, lassan mindegyik szűkké vált számára. Legvégül aztán a lány egy szamár belsejében talált szállásra.

A szamár belsejében Tesshewával nap nap után elment a kúthoz inni, a többi állattal együtt. Amikor a többi pásztor már elment a lány kijött mindennap a szamárból emberalakban és megitatta azt és megfejte a családja kecskéit. Este pedig, hazaúton visszabújt a szamárba.

Történt egy napon, hogy a törzsfőnök fia a környéken járt és fúrdalni kezdte a kíváncsiság az oldalát, hogy ki itatja meg Tesshewa családjának állatait, ki feji meg a kecskéit.

Elbújt hát egy a kút közelében álló fán és megvárta, amíg a lány előjön a szamárból és megitatja az állatokat, megfeji a kecskéket, ahogy minden nap tette. A fa tetején rejtőzködő fiú amikor ezt meglátta, elámult a lány szépségén.

A munka végeztével Tesshewa vizet húzott magának is, hogy megfürödjön. Levetkőzött hát és ruháit, ékszereit letette a fa tövében. Az ifjú amint ez meglátta, lemászott a fáról, felkapta a ruhákat ékszereket és újra elbújt.

A fürdés végeztével Tesshewa keresni kezdte holmijait, de sehol se találta. Végül így kiáltott: – Aki visszaadja szoknyámat, meglátja, hogy sokkal szebben viselem azt, mint a saját nagyanyja! A fiú erre ledobta neki a szoknyát.

– Aki visszaadja alsó ruhámat, meglátja, hogy sokkal szebben viselem azt, mint az anyja! – mondta Tesshewa. A fiú visszaadta azt is.

– Aki visszaadja ingemet, meglátja, hogy sokkal szebben viselem azt, mint a saját anyja! – folyattat a lány és visszakapta az inget.

– Aki visszaadja kendőmet, meglátja, hogy sokkal szebben viselem azt, mint a saját nővére! – folyattat a lány és visszakapta azt is.

– Aki visszaadja sarumat, meglátja, hogy sokkal szebben viselem azt, mint a saját unokahúga! – mondta, és érkeztek a lábbelik is.

– Aki visszaadja bőrszelencémet, az meglátja, hogy mennyivel szebben viselem azt, mint a saját anyja! – folytattat, majd megkapta azt is.

– Aki visszaadja ezüst nyakláncomat, az meglátja, hogy hogy mennyivel szebben viselem azt, mint a saját anyja! – mondta végül és visszakapta azt is.

Az ifjú ekkor leereszkedett a fáról és a lánnyal együtt indult vissza a tábor felé, a lány azonban cselt eszelt ki és útközben titokban ledobta karjáról az egyik ékszerét, majd így kiáltott: – A kútnál maradt a karperecem! – majd visszaszaladt az állataihoz.

Hiába ment utána a fiú, mire utolérte őt, Tesshewa már visszabújt a szamár belsejébe.

Nem volt mit tenni, az ifjú hazatérve kijelentette, hogy meg akar házasodni és felségül kívánja venni a szamarat, amelyben a lány rejtőzött. Családja persze nem örült ennek, mindenki igyekezett lebeszélni erről, de ő hajthatatlannak bizonyult.

Eljött az esküvő napja, majd a nászéjszaka és a fiú bevonult a szamárral a nászsátorba, ahol is a lány visszaváltozott csodaszép fiatal nővé és boldogan töltötték együtt az éjszakát.

Másnap amikor a sátorból kilépve a vendégek megpillantották az ifjú ara szépségét nem győzték csodálni azt. A törzsfőnök azonban megirigyelte fia szerencséjét és szemet vetett a menyére. Mikor eltelt a nász hét napja így szólt a fiához: – Nyergelj fel fiam, dolgunk van, el kell utaznunk egy időre!

Útra keltek hát és hamarosan egy kúthoz értek. – Ereszkedj le fiam, és tisztítsd ki a kút alját, hogy elég vízhez jussunk! – parancsolt rá az ifjúra az apja.

A fiú nem sejtette a gonoszságot és lement a kútba egy ásóval, azonban amikor fel kellett volna húznia apja magára hagyta a kút mélyén, hogy ott pusztuljon el.

A fiatal férj először kétségbe esett, majd eszébe jutott az a néhány szem datolya, amelyet felesége a hajába font díszként, így éhségében megette azokat, a magokat pedig kiköpte. Csodák csodájára az egyik datolya mag hirtelen kisarjadt és egy kis pálma nőtt ki a kút aljáról. A fiú várt és néhány nap alatt a datolyapálma elég magas lett, ahhoz, hogy kimásszon rajta a kútból és így visszatért a táborba.

Gonosz apja mindezalatt halálhírét keltette, és elhatározta, hogy feleségül veszi Tesshewát, amint teheti. Nem győzött csodálkozni hát, amikor fia mégis visszatért a táborba

Az pedig fondorlatos bosszút eszelt ki. Egy kiszáradt kút alján tüzet gyújtott, majd lefedte azt, és egy díszes széket állított fel annak közepére. Aki arra járt, mindenkinek azt mondta, arra csak az apja ülhet le. A törzsfőnök meghallva ezt, nem vette észre a csapdát, leült a díszes székre, az pedig megbillent alatta, és a csúfos halálát okozta.

Tesshewa és férje ezután már nyugalomban élhettek.

Tuareg mese Nigerből

(Forrás: Dominique Casajus: Peau d’âne et autres contes touaregs. Paris, 1985; Magyar fordítás: Lassányi Gábor; Fotó: George Steinmetz)