Az Égi Tehén mítosza néven is ismert szöveg megtalálható Tutanhamon fáraó szarkofágját körülvevő, aranyból készült szentély legkülső falán, valamint több későbbi királysírban is. A történet, ebben a formájában valószínűleg az egyiptomi Újbirodalom (Kr. e. 16–11. század) korában került leírásra, bár a mítosz egyes elemei felismerhetők jóval korábbi vallási szövegekben is.
A történet – amelyet többen egyiptomi özönvíz mítoszként emlegetnek – azt meséli el, hogy az emberek hogyan váltak tiszteletlenné az egykor még köztük élő Napistennel, Rével, aki megbántottságában rájuk szabadította lányát, Hathort. Az oroszlánalakú istennő kis híján kiirtotta az emberiséget, akiket végül csak Ré cseles terve mentett meg.
A történet magyar nyelven Dobrovits Aladár és Kákosy László kiváló feldolgozásaiban többször is megjelent különböző mítosz- és mesegyűjteményekben. Ezek a szövegváltozatok – hasonlóan más angol nyelvű népszerűsítő munkákhoz – azonban mindig megálltak az emberiség megmenekülésénél, és nem tartalmazták a mítosz lezárásának feldolgozását: Ré eltávozását az emberek világából és az új világrend kialakítását.
Az egyiptomi mítoszokat és meséket feldolgozó workshopsorozatomhoz kapcsolódva most elkészítettem a lezáró rész feldolgozását, amelyet Dobrovits Aladár és Kákosy László szövegváltozatának végéhez csatoltam. (Az teljes egyiptomi vallási szöveg betétként négy varázslat leírását is tartalmazza, ezek most nem kerültek bele a feldolgozásba.)
—
Valamikor az ősidőkben Ré napisten uralkodott az emberek és istenek fölött. De mikor megöregedett, az emberek csúfondárosan kezdtek beszélni róla:
Lám, lám mondogatták, már nem a régi. A csontjai ezüstté lettek, a teste arannyá, a haja lazúrkővé.
Mikor a napisten meghallotta, hogy az emberek mit beszélnek felőle, így szólt kíséretéhez:
– Hívjátok ide Tefnutot, Sut, Geber, Nutot és Hathort, az oroszlán istennőt, aki nem más, mint az én látó szemem. De rajtuk kívül hívjátok ide az ősatya-isteneket és az ősanya-istennőket, akikkel valamikor együtt voltam, mikor még én is, ők is az ősvízben tartózkodtunk. Hívjátok ide magát az Ősvíz (Nun) istenséget is, kísérjétek mind ide őket a nagy palotába, hogy tanácskozzam velük.
Ahogy a napisten kívánta, úgy is lett. Az istenek és istennők megjelentek előtte, és homlokukkal érintették a földet, mondván:
– Szólj hozzánk, hogy megtudjuk, miről akarsz velünk tanácskozni.
Ré napisten pedig az Ősvízhez fordult, és így szólt:
– Ó, te legöregebb istenség, akiben valamikor én is keletkeztem, ó, te istenek őse, halljad parancsomat! Az emberek, akik az én szememből keletkeztek, csúfondáros szavakkal ócsárolnak engem. Mondd, mit tegyek? Még nem döntöttem, hogyan büntessem meg őket. Mielőtt végleges elhatározásra jutok, szeretném hallani a véleményedet. Nyilatkozz hát!
Az Ősvíz így válaszolt:
– Ó, fiam, Ré isten, ki nagyobb és hatalmasabb lettél annál, aki megalkotott téged, akit tisztelnek alattvalóid, mikor trónusodon ülsz, és akitől rettegnek, ha szemedet ellenük fordítod, azt javaslom neked, küldd ki Hathor istennőt azok ellen, akik csúfolni me-részeltek téged. Ő majd foglyul ejti és eléd hurcolja a gonoszokat.
Így szólt az Ősvíz istenség, és a többi jelen levő isten zúgva helyeselt neki. Erre Ré csakugyan elküldte Hathor istennőt oroszlán képében az emberek közé, ő azonban nem ejtett foglyokat, hanem szörnyű mészárlást vitt végbe az emberek között. Mikor ezt a napistennek jelentette, ez megköszönte buzgalmát. Hathor pedig megígérte, hogy mindaddig nem nyugszik, míg Ré ellenségeit, vagyis az embereket mind ki nem irtja.
Ré napisten szívében azonban szánalom ébredt. Nem, ezt nem teheti, hiszen nem minden ember csúfolta őt, nem kell mind kipusztítani, elég, ha a bűnösök vesznek el, a többi hadd éljen, ne váljon a föld pusztasággá. Másrészt nem akarta visszavonni Hathor istennőnek adott parancsát sem, ezért a következő cselt eszelte ki:
– Menjenek a követeim gyorsan, mint a testet követő árnyék – adta ki a parancsot -Elephantiné szigetére, és hozzanak nekem onnan jó sok vörös festékanyagot.
A követek teljesítették a parancsot, és egykettőre meghozták a festékanyagot. A napisten ezt szolgálólányaival megőröltette, s azután árpából készült sört kevertetett belé. Olyan lett az egész, mint a vér, és olyan lett, hogy hétezer söröskorsót töltöttek meg vele. Miután ez megtörtént, a napisten odavitette a söröskorsókat, ahol másnap Háthor istennő oroszlán képében folytatni akarta az emberek pusztítását. Ezután elküldte a szolgálólányait, és a sötét éjszakában maga látott neki, és kiöntötte mindenfelé ezt a vörös részegítő italt. Mindjárt csodát is tett: a folyadék a földeket háromtenyérnyi magasságban ellepte.
Midőn kora hajnalban megjelent Hathor istennő, hogy folytassa az emberek mészárlását, csodálkozva látta, hogy a földek teljesen el vannak árasztva egy különös vörös színű folyadékkal. A folyadék visszatükrözte az ő félelmes oroszlánarcát, és ő közelebb hajolt, hogy jobban lássa magát. Eközben néhány csepp a száját érte, és szerfölött ízlett neki. Kezdett inni belőle, és nem is hagyta abba jó ideig, úgyhogy teljesen lerészegedett tőle. Így aztán nem jutott hozzá, hogy az embereket pusztítsa.
***
Mikor Hathor visszatért, Ré így szólt hozzá:
– Gyere békében, ó, szépséges! Ezentúl a szolgálólányok készítsenek neked részegítő italokat ünnepeden, minden évben.
És ettől kezdve kialakult az a szokás, hogy az emberek Hathor ünnepén szolgálólányokra bízzák a részegítő italok készítését. Ré arról is rendelkezett, hogy megszülessen a másnaposság égető fájdalma, hogy ezzel mértékletességre ösztönözze az embereket.
Ré napisten aztán így szólt:
– Meg akartam ölni az embereket, de nem tettem. A kevesek, akik maradtak, már nem érdekelnek. Szívem túl fáradt ahhoz, hogy itt maradjak. Tagjaim ernyedtek, mint az ősvízben.
A kíséretében lévő istenek pedig kérlelni kezdték:
– Ne vonulj vissza fáradtságodban, hiszen hatalmad van minden felett!
Az Ősvíz pedig így szólt:
– Su, fiam, oltalmazd szemeddel atyádat! Nut, lányom, vedd őt hátadra!
Nut istennő tehénné változott, és hátára vette Ré-t.
Látva ezt, a mészárlásból megmenekült emberek visszatértek és így szóltak:
– Eljöttünk, hatalmas Ré, hogy legyőzzük ellenségeidet, akik összeesküdtek ellened!
És amikor eljött a reggel, íjakkal és botokkal estek neki a lázadóknak, és így keletkezett az első háború. Ré pedig megundorodott az emberek jellemtelen mészárlásától.
Megparancsolta Nutnak, hogy emelkedjen fel, aki így átváltozott éggé. Ré létrehozta a Tejutat, a sosem nyugvó csillagokat, valamint az ég és a túlvilág minden régióját. Amikor pedig Nut megremegett a magasságtól, a napisten úgy rendelkezett, hogy Su tartsa meg alulról, a végtelen Heh istenek pedig támasszák meg a végtagjait.
Ré ezután hívatta Gebet, a föld istenét, és az ős Ozirisz őrizetére bízta a föld és a víz ősi kígyóit, amelyek a világ rendjét veszélyeztethetik. Ré ezután szólította Thotot, a bölcsesség és az írás istenét, és kinevezte helytartójának, hogy rendet tartson az istenek és emberek között, és hogy Holdként világítson az égen éjszaka, amikor Ré az alvilágban jár.
Legvégül pedig az Ősvizet, atyját ölelte át Ré, és így szólt az istenekhez:
– Adjatok dicséretet a Legidősebb istennek, akiből én létrejöttem! Én alkottam az eget, és helyeztem el, hogy az istenek lelkei benne lakozhassanak. Velük vagyok az örökkévalóságban, az én lelkem maga a Varázslat!
És így jött hét létre a lángoló Nap az égen.
(A szöveg eleje: Dobrovits Aladár és Kákosy László feldolgozása, a mítosz vége: Lassányi Gábor)
