„Aki elkísér…”

Néhány évvel ezelőtt, Nagy Enikő, erdélyi származású kulturális kutató és fotós Sand in my Eyes. Sudanese Moments című könyvében találkoztam azzal a szudáni mondással, ami nagyjából magyarul így hangzik:

„Aki elkísér, az nem veled érkezik meg.”

Sokáig gondolkoztam azon, hogy mi lehet az eredete? És mi az, amit ennyire megszólít bennem?

Az első kérdésre a választ egy kedves szudáni ismerősöm adta meg, aki korábban Budapesten tanult. Tőle tudtam meg, hogy a mondás a tradicionális núbiai vendéglátásból ered.

Ha ugyanis valaki egy faluban egy barátját, rokonát vendégül látta, akkor a vendégség végén a házigazdának egy ideig illet elkísérnie a vendégét, a hazaúton, de persze már nem ment be a másik házába.

És, hogy miére rezonáltak bennem ezek a szavak?

Talán arra, hogy mennyire vagyunk vendégek, átutazók egymás életében. No meg arra is, hogy egy segítőszerep kizárólag egy-egy életszakaszra vonatkozhat.

Az utat egyedül kell végigjárnunk, ahogy végül megérkeznünk is.